Proper knowledge about blind spots can save lives!

Proper knowledge about blind spots can save lives!
A vezetésbiztonsági tevékenység részeként kiemelten fontosnak tartjuk a holttérhez kapcsolódó kommunikációt. A holttér nem megfelelő ismerete életveszélyes lehet, így az ehhez kapcsolódó kommunikációban fontos felhívni a figyelmet ezekre a veszélyekre, a megfelelő tájékozódás fontosságára és a megelőzésre. A holttér jellemzően a tehergépjárművekkel, valamint az autóbuszokkal való találkozás esetén jelent kiemelkedő, gyakran életveszélyes kockázatot, főleg a kerékpárosok és a gyalogosok részére, de személyautókkal is rendszeresen történik ez okból kifolyólag baleset.

Célunk felhívni a figyelmet az óvatos, körültekintő és meggondolt vezetésre és példaként állni mások előtt is nagymértékű társadalmi szerepvállalásunk által. Tudjuk, hogy felelősek vagyunk környezetünkért és teszünk is a biztonságos közlekedés fenntartásáért. A holttér kommunikáció legfontosabb üzeneteinek átadását rendezvényeken keresztül is igyekszünk megvalósítani.

„Láss a sofőr szemével!” címen motoros vezetéstechnikai felkészítő napot rendeztünk 2017-ben a Közlekedés Biztonságáért Alapítvány és a Hajdú-Bihar megyei és Debreceni Baleset-megelőzési Bizottság közreműködésével a debreceni FŐNIX Csarnok parkolójában,. A rendezvényen lehetőséget teremtettünk motorosoknak arra, hogy a egy tehergépjármű sofőrjének szemével láthassák a forgalmat, ezzel demonstrálva a holttér kezelésének fontosságát.

A motorosok zárt pályán gyakorolhatták a forgalomban előforduló szituációkat, a veszélyes helyzetek kivédését, a manőverezési feladatok végrehajtását. A motorosok beülhettek a vezetéstechnikai pályán álló kamion sofőrfülkéjébe, s a pályán gyakorlatozó társaik segítségével felmérhették, hogyan látják őket a sofőrök menet közben. A szervezők egy látványos, 10 m2-es molinón jelenítették meg a tehergépkocsik környékén kialakuló holttereket.

A Trans-Sped Csoportnál egy átlagos kamion 40 tonna össztömegű és 17 méter hosszú, így a holttér területe is jelentős. Éppen ezért tartjuk rendkívül fontosnak, hogy a közlekedés többi szereplőjének minél több lehetőséget teremtsünk arra, hogy egy tehergépjármű sofőrjének a szemével láthassák a forgalmat. A közlekedésbiztonsági szakértők nem véletlenül állítják, mennyire veszélyes a holttérben való hosszabb idejű tartózkodás, így akár valóban életmentő lehet, ha a motorral, vagy egyéb módon közlekedők időben felismerik ezt.

Figyeljünk a holttérre! Életet menthet! – Mi figyelünk!