Bábszínházat adtunk karácsonyra!

Karácsonyra készülődve 2016-ban csaknem négyszáz hátrányos helyzetű debreceni kisgyermek tekinthette meg a Vojtina Bábszínház Ogajlo csodaszarvas című előadását vállalatunk jóvoltából.

A kicsik két óvodából, hét általános iskolából és két további debreceni intézményből érkeztek az előadásokra. Nem titkoltan hagyományteremtő törekvésünk, hogy olyan eseményeket, programokat juttassunk el a szociálisan hátrányos helyzetben élő gyermekekhez, melyeken hasonló támogatás híján nem tudnának részt venni.

Fülöp Zsolt, cégünk ügyvezető igazgatója így nyilatkozott a jótékony kezdeményezésekről: „A Trans-Sped vállalatcsoport mindig fontosnak tartotta, hogy odafigyeljen azokra, akik valamiben szükséget szenvednek. Lehetőségeinkhez mérten mindig igyekszünk támogatni őket és erre bíztatok mindenkit. Természetesen ne csak karácsonykor vegyük észre, hol segíthetünk, hanem egész évben!”

Egyik támogatott intézményünk vezetője így tolmácsolta köszönetét vállaltunk felé: „A csoportokban a hátrányos és a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek száma magas, a szülők gyermekeikkel ritkán vesznek részt kulturális programokban, kevés ilyen élményük van. Az előadás végén megtekinthették közelebbről a bábokat és beszélgethettek az előadóval, így közelebbi kapcsolatba kerülhettek az elvarázsolt világgal. Élményeik több napon át megjelentek játéktevékenységeikben, újra és újra átélték a számukra kedvesebb részleteket, történeteket. Köszönjük a lehetőséget, hogy új élményekkel gazdagodhattak gyermekeink.”

Segítsünk, mert segíteni jó!