
Az utánpótlásképzés során kiemelt figyelmet fordítunk a tapasztalati tanulásra. Hiszünk abban, hogy a szakma iránti szenvedély ragadós tud lenni, ha sikerül megfelelően motiválni a fiatalokat. Éppen ezért idén is örömmel csatlakoztunk a Logisztika Napjai rendezvénysorozathoz, melynek keretében három telephelyünkön mutattuk meg, mi zajlik a Trans-Sped kulisszái mögött.
Interaktív programok három helyszínen
Nagytarcsán, Tatán és Debrecenben a Logisztika Fesztiválon változatos programok várták az érdeklődőket. A diákok interaktív raktárbejárásokon vehettek részt, ahol működés közben láthatták a komplex logisztikai folyamatokat. Emellett szakmai előadások, üzletági és partneri kitelepülések, valamint személyre szabott karriertanácsadás és pályaorientációs beszélgetések segítették őket abban, hogy átlássák: miért érdemes ezt a hivatást választaniuk.

Rekordot döntött a résztvevői létszám
Összesen mintegy 500 logisztika szakos hallgatót láttunk vendégül telephelyeinken. Tatán három középfokú intézményből közel 120, Debrecenben pedig nyolc közép- és felsőfokú intézményből összesen 350 diák csatlakozott a programokhoz, mely bizonyítja, hogy a jövő tehetségei látják a perspektívát és a fejlődési lehetőséget ebben a dinamikusan változó iparágban.
„A logisztika jóval több a kamionoknál: egy ezerarcú világ, sok-sok kapcsolódó területtel. Úgy gondolom, a szakma iránti lelkesedés magjait már korán el kell ültetni a fiatalokban. A Logisztika Napjai kiváló alkalom arra, hogy a diákok kilépjenek az iskolapadból, és élőben tapasztalják meg mindazt, amiről elméletben tanulnak, valamint kedvet kapjanak ehhez a szakmához” – nyilatkozta Cseri-Szilágyi Zsuzsa, a Trans-Sped kommunikációs vezetője.
Az idei esemény is a magyarországi Logisztika Napjai rendezvénysorozathoz kapcsolódott, melynek koordinálását a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság végzi.