Máshol leálltak, mi rekordot döntöttünk - interjú Szántó Szabolccsal

Máshol leálltak, mi rekordot döntöttünk - interjú Szántó Szabolccsal
Egy körösladányi partnerünk raktárának munkatársai kitartó munkával támogatják a Trans-Spedet, nem véletlen, hogy a részlegvezető örömmel válaszolt minden kérdésünkre. A raktárról és a csapatmunka fontosságáról Szántó Szabolccsal beszélgettünk.

Szántó Szabolcs egy körösladányi raktár vezetője, aki részben klasszikus, másfelől viszont extrém történettel büszkélkedhet. Kollégánk nyolc évvel ezelőtt akasztotta szögre a puskát, méghozzá szó szoros értelemben, ugyanis korábban hivatásos vadászként dolgozott. Ma azonban a vadak helyett újabb és újabb teljesítendő projekteket céloz, méghozzá igen szép sikerrel. 

A képen Szántó Szabolcs, raktárvezető

„Mondhatjuk, hogy a Trans-Spednél megjártam a jól ismert szamárlétrát. Nyolc évvel ezelőtt szállítmányozási adminisztrátorként kezdtem itt dolgozni, majd megszerettem a légkört, a feladatokat és mindent beleadva végeztem a dolgom, amit a feletteseim az előléptetéssel jutalmaztak. Így lettem én az említett raktár vezetője” – meséli Szabolcs. 

Bár tennivalóból akad bőven, kollégánk szerencsére tudott negyedórát szánni a beszélgetésre. Később világossá vált, hogy vélhetően ez a példátlan magatartás áll, a már említett raktár kiemelkedő eredményeinek hátterében is. Mint Szabolcs elmondta, számára a legfontosabb, hogy a csoport tagjai elégedettek legyenek, ezért nem ritkán közös találkozókat szerveznek és horgászni járnak. „Igazi hagyománya van nálunk a céges horgászversenyeknek! Nincs annál jobb, mint, amikor a Várdai tavon, pecázás közben együtt engedjük ki a gőzt!” 

A képen:
Első sor (balról): Sándor Péter, Mező János , Mezei Dániel Attila, Varga Sándor, Boczonádi Lajos, Kozák Ferenc
Második sor (balról):  Szántó Szabolcs, Földi Dávid, Papp Attila, Bacsa Zoltán, Létai Ferenc
Harmadik sor (balról): Sallai László, Szilágyi József, Marton Miklós, Benke Imre

A lazításra – mi tagadás – tényleg szükség van, elnézve a huszonhárom fős raktár eredményeit, hiszen nagy erőbedobással folyik a munka az említett területen. A csoportvezető maga is elégedetten meséli, hogy a járványhelyzet alatt, amikor a híradó attól volt hangos, hogy milyen nagy veszélybe került több száz ember munkája, itt, a Trans-Sped körösladányi raktárában egy nap alatt 70 kamiont rakodtak meg, és ezzel újabb rekord született. „A csapat minden tagja büszke lehet magára!” – hangsúlyozza Szabolcs, akit a jókedve akkor sem hagy el, amikor a nehézségekre tereljük a szót. Kiderült, hogy a fiatal raktárvezető számára igazi kihívás volt, amikor vezetői pozícióba került, ugyanis attól félt, hogy életkora hallatán nem fognak vele együttműködni a tapasztalt kollégák. Ez azonban nem igazolódott be, a munkatársak hamar elfogadták az új csoportvezetőt, és az előbbi kétségnek mára nyoma sincs. Ami pedig a legnagyobb elismerést jelenti, hogy a szóban forgó területen az elmúlt öt évben összesen három fő hagyta el a csapatot, és három új munkatárs érkezett a helyükre, vagyis a fluktuáció nagyon alacsony. Szabolcs még zárásként megjegyzi, fontosnak tartja, hogy beszélgetésünk időpontjakor elmondható: az elmúlt 2103 napban nem történt kieső idővel járó baleset! 

„Nem mondom, hogy nálunk nincsenek súrlódások, és minden percben fülig ér a szánk, mert ez hazugság lenne. Viszont azt bizonyossággal állíthatom, és a számok is arról árulkodnak, hogy igazi csapatként működünk! Együtt örülünk a közös sikereknek és egymás boldogságának, legyen az munkahelyi, vagy magánéleti siker. Ilyen közös öröm volt az, amikor 2018. április 16-án megszületett Kornél nevű kisfiam!” 

39 ország termékeit tárolják 

A szóban forgó körösladányi raktár olyan a Trans-Sped Kft. életében, mint egy különálló sziget. A debreceni központtól csaknem 100 km-re lévő településen három műszakban dolgoznak kollégáink. Szabolcs elmondása szerint két műszakban folyik a kitárolás, míg három műszakban a betárolás. Tehát itt nincs megállás! „Legfőbb feladataink között a készáru raktározás szerepel a megbízónk számára. Partnerünk részére heti hét napon, három műszakban tároljuk és mozgatjuk a termékeket, mindezt huszonegy ember végzi” –meséli Szabolcs, amikor a mindennapi munkavégzésről kérdezzük. Ezt követően, amikor az előrelépési lehetőségekről érdeklődünk, elmondja, hogy a Trans-Speden belül természetesen mindenkinek megadják a lehetőséget a fejlődésre, ugyanakkor meglátása szerint a körösladányi raktár egy olyan munkahelyet biztosít az itt dolgozó csapatnak, hogy sokan évtizedek elteltével sem szívesen váltatnának. 

A képen balról jobbra: Sajóhegyi Iván, Földi Zsolt, Jónás Mihály, Egri Vilmos
A kép készítésekor nem tudtunk velük találkozni, de ők is a csapat megbecsült tagjai: Herpai Lajos, Csizmazia Gábor, Almási Miklós, Nánási Mihály 

A jó csapatdinamikára már az alig változó munkahelyi csapat is utal, ám a következő szám hallatán szemernyi kétségünk sem lehet kollégáink munkabírása kapcsán. „Nagyon fontosnak tartom megemlíteni, hogy a mi raktárunkból összesen 39 országba érkeznek a termékek.” Így a körösladányi csapat már anélkül számos nemzethez jut el, hogy kitennék a lábukat a munkahelyükről. 

De a pontosan és szép számban végzett árumozgatás ide vagy oda, a targoncásokból álló részleg is szereti időnként félretenni a munkát, hogy együtt töltődjenek fel az újabb és újabb célok elérése érdekében. Ahogy Szabolcs, a raktárvezető elmondja, a horgászversenyeken kívül van egy közös hagyomány a csapatnál: ez az év végi vacsora, amikor kollégáink a két ünnep között együtt tölthetnek el egy estét, és ünnepi hangulatban a munkát félretéve igazán jókat beszélgetnek.