Trans-Sped targoncaverseny a Debrecen Drive-on

Trans-Sped targoncaverseny a Debrecen Drive-on
2023-ban ismét megrendezték az egyik legnagyobb autóipari rendezvényt, a Debrecen Drive-ot. Főtámogatóként nemcsak a látogatók számára készültünk izgalmas programokkal, hanem targoncaversenyt is szerveztünk, valamint a Trans-Sped több mint 1300 kollégáját, barátait és partnereit láttuk vendégül családi napunkon.

Debrecenből induló családi vállalatként fontosnak tartjuk, hogy szerves részét képezzük a város életének, támogassuk a helyi eseményeket, hiszen itt vagyunk igazán itthon. Ezért sem volt kérdés számunkra, hogy idén is, immár harmadik alkalommal főszponzorai legyünk az eseménynek. Május 26-án, a rendezvény hivatalosan egy szakmai konferenciával kezdődött, melyen cégünket Tóth Csaba, szállítmányozási és fuvarozási igazgató képviselt. Csaba előadásából a több mint 100 résztvevő megtudhatta, hogy az elmúlt időszakban milyen lépéseket tettünk a fenntartható működés érdekében és milyen változásokat tapasztalunk a logisztikai iparágban.

 

 

Az idei év kiemelkedő programelemeként a QLM Logistic Solution Kft. közreműködésével elindítottuk a Trans-Sped targoncaversenyt. A megmérettetést 2 kategóriában hirdettük meg: homlokvillás és tolóoszlopos targonca. A résztvevőknek számos ügyességi feladatot kellett megoldani azért, hogy megnyerhessék a kategóriánkénti 100.000 Ft fődíjat. A közel 50 résztvevő sikeresen vette az akadályt és amellett, hogy büszkévé tették kísérőiket, több száz látogató számára nyújtottak izgalmas pillanatokat.

 

 

A rendezvény másik központi elemeként egy Trans-Sped szerelvényt alakítottunk át gyermekfoglalkoztató élménykamionná. A programokon résztvevők élménykamionozást is nyerhettek a tavaly bemutatott elektromos kamionunkkal. Emellett a Mini Drive ügyességi versenyen is indítottunk egy mini kamiont formáló kocsit.

 

 

A hétvége folyamán a látogatóknak szóló  programok mellett a Trans-Sped kollégáit, barátait és partnereit is vendégül láttuk családi napunkon. Május 27-én, azaz szombaton ajándékokkal, ebéddel leptük meg munkatársainkat és kísérőiket, valamint a Metal-Sheet Drive Show-ra is kiemelt belépést biztosítottunk. Mivel mindig is fontos volt számunkra kollégáink munka-magánélet egyensúlyának megfelelő biztosítása, ezért kihasználjuk azokat a lehetőséget, amikor családi programokat biztosíthatunk a számukra.

 

A 900 fős létszám mellett nap mint nap azon dolgozunk, hogy egy szerethető, családias cég maradjunk. Ezt a törekvésünket díjazták is, hiszen éppen néhány napja vehettük át a Családbarát Munkahely elismerést. - mondta Fülöp Zsolt, a Trans-Sped alapítója és ügyvezetője.


Bízunk benne, hogy a résztvevők és kollégáink jól érezték magukat és jövőre újra találkozhatunk veletek!