Fókuszban a Z generáció a Trans-Spednél - Logisztika Napja Debrecenben

Fókuszban a Z generáció a Trans-Spednél - Logisztika Napja Debrecenben
A szerdai tatai esemény sikerét követően, mintegy 250 fő részvételével, ezúttal Debrecenben folytatódott a Logisztika Napja rendezvénysorozat a Trans-Spednél.

 

A Trans-Sped társadalmi felelősségvállalás programjában kiemelt helyet foglal el a szakmai utánpótlás képzése, a fiatalok szakmai elköteleződésének támogatása, valamint a tudásmegosztás, így a logisztikai nagyvállalat idén két telephelyén – Tatán és Debrecenben – is izgalmas programsorozattal készült a szakma iránt érdeklődők számára a Logisztika Napja alkalmából. 

Április 19-én, a vállalat központjában, Debrecenben fogadta a logisztika szakos diákokat, pályakezdő fiatalokat és pedagógusokat a Trans-Sped. A vállalat debreceni telephelyére összesen 7 közép- és felsőfokú oktatási intézményből érkeztek érdeklődők. A résztvevő intézmények között jelen volt a Debreceni SZC Bethlen Gábor Közgazdasági Technikum és Kollégium, a DSZC Brassai Sámuel Műszaki Technikum, a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Technikuma, Gimnáziuma és Kollégiuma, a Debreceni SZC Irinyi János Technikum, a Budapesti Gazdasági SZC Logisztikai és Kereskedelmi Technikum és Szakképző Iskola, a Budapesti Corvinus Egyetem és a Budapesti Gazdasági Egyetem. 

 

  

„A programsorozattal elsődleges célunk, hogy a hagyományos, megszokott keretekből kilépve, izgalmas, játékos formában tudjuk megszólítani a jövő generációját, bepillantást nyújtva számukra a logisztikai szakma szépségeibe és rejtelmeibe, közelebb hozva minden érdeklődőhöz ezt a nem mindennapi hivatást, melyet úgy hívnak, logisztika.” – nyilatkozta Fülöp Zsolt, a Trans-Sped alapítója, raktárépítési és üzemeltetési igazgatója. 

A helyszínen a résztvevők a szakmai beszélgetések és tájékoztatók mellett logisztikai ügyességi játékokon, interaktív raktárbejáráson, különféle üzletági bemutatókon, valamint élményutazáson vehettek részt, emellett megismerhették a logisztikai szakmában rejlő karrierlehetőségeket, valamint a debreceni telephely működését is. 

A debreceni régió kiemelt fontossággal bír a Trans-Sped működésében. A családi vállalat Debrecenből indult, több mint három évtizeddel ezelőtt, azóta pedig a logisztika különböző ágait kiszolgáló leányvállalataival, országos irodahálózatával és divízióival egy közel 800 főt foglalkoztató cégcsoporttá fejlődött.

 

 

A Logisztika Napja rendezvénysorozat keretébe a több helyszínen megvalósuló telephelylátogatások mellett a Trans-Sped két online kerekasztal-beszélgetéssel is készült a héten, melyek lokációtól függetlenül, a virtuális térben kapcsolták össze a szakma iránt érdeklődő közösséget.  

  Az idei esemény is a magyarországi Logisztika Napjai rendezvénysorozathoz kapcsolódott, melynek koordinálását a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság végzi.