A Trans-Sped-hősök most sem állnak meg

A Trans-Sped-hősök most sem állnak meg
A Trans-Sped Csoportnál folyamatos a munka a szállításban is. Rendszeresen útnak indul Tatáról Csehországba kamionjával Horváth Ákos is.

A Trans-Sped sofőrjei, hétköznapi hősei ezekben a percekben is arról gondoskodnak, hogy a partnereik termékei célba érjenek. Hét ágra sütő nappal érkező tavasz ide vagy oda, most az emberek nagy része otthon várja, hogy csillapodjon a veszély. Ugyanakkor abban biztosak lehetünk: a logisztikai szakemberek mindent megtesznek, hogy az árufuvarozás kiszolgálja a kereskedelmet, az ellátási láncok ne álljanak le. A fuvarozást érintő változásokról és arról, hogy milyen most kamionsofőrnek lenni, Horváth Ákost kérdeztük.

– Amellett, hogy az átlagostól eltérő körülmények között kell dolgoznunk, meg kell említeni azokat a jó dolgokat is, amikkel korábban nem találkoztunk – mondja Horváth Ákos, a TransSped nemzetközi tehergépjármű-vezetője. – Legutóbb például egy kedves üzenet és egy tábla csoki fogadott az egyik partnercégnél, ők így köszönték meg fáradozásaimat.

Mesélt az utakon észlelt változásokról is.

– Érezhetően kisebb a forgalom az autóutakon és az autópályán, ami könynyebbséget jelent. Ugyanígy pozitívum, hogy a vállalatunk megfelelő eszközöket biztosít számunkra, hogy a lehető legnagyobb eséllyel kizárjuk a vírus egymás közti terjedésének lehetőségét. Kérdeztük a legfurcsább változásokról is. Két dolgot emelt ki. – Eddig elképzelhetetlennek tartottam, hogy az általam preferált benzinkutakon bezárják a zuhanyozó helyiséget, vagy hogy egymás után lakatokat tegyenek a nyilvános mosdókra. El kell fogadnunk ezeket az intézkedéseket is, valójában a mi érdekeinket szolgálják. A zuhanyozásról azért nem kell lemondani, aki keres az talál olyan benzinkutat, ahol letusolhat. Ákos hozzáteszi: az éttermek, vendéglátóipari egységek ideiglenes bezárása is okoz kellemetlenséget. – Akármilyen nehéz a helyzet, jó, hogy a munkáltató családként gondolkozva segít átvészelni a jelenlegi állapotot.

A sofőrök áruszállításban és az ellátási láncok fenntartásában játszott szerepéért pedig nem csak munkaadóik hálásak, a partnercégek is értékelik a fáradozásaikat. Több partnercégtől, például a Lidl Magyarországtól vagy a CHEP ESPAÑA-tól is kaptak már köszönőlevelet arról, hogy ebben a nehéz helyzetben is megbízhatóan és magas minőségben végezték a munkájukat, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy továbbra is fenntartsák működésüket.

Hasonló tartalmak: