Most minden út egy kicsit másképp indul

Most minden út egy kicsit másképp indul
Kamionsofőr kollégáink eddig is mindent megtettek, hogy az áru időben megérkezzen a telephelyről a partnervállalathoz, és ezután is erre koncentrálnak. Ugyanakkor most még nagyobb odafigyelést igényel a mindennapi munkavégzés, akár egy határátkelésről, akár egy lerakodásról van szó. Többek között az ezzel kapcsolatos tapasztalatairól beszélgettünk Juhász Péter váltósofőr kollégánkkal.

„Jó lenne azt mondani, hogy a korlátozások enyhítésével közelebb kerültünk ahhoz, hogy újra úgy éljünk, úgy dolgozzunk, mint a járvány előtt, de attól tartok, erre még várnunk kell” – mondta Juhász Péter váltósofőr, amikor lengyelországi útja alatt telefonon hívtuk fel. Kollégánk örül, hogy láthatóan csillapodott a veszély, de még a beszélgetés elején megjegyzi, mára természetessé vált számára, hogy a vezetőtérben mindig van fertőtlenítőszer, gumikesztyű és szájmaszk, amiket minden határhoz és lerakodó ponthoz érve újra és újra használatba vesz. 

„Akárcsak a többi kamionsofőr, én is sok határőrrel találkozom a munkám során, több országot is megjártunk, amióta megjelent a vírus, ezért fokozott óvatossággal kell eljárunk minden határátkelésnél. Például a személyes irataimat minden ellenőrzés után lefertőtlenítem. De ugyanezt nem tudom megtenni a szállítólevéllel, hiszen elázna, így ezt ilyenkor kiteszem a műszerfalra és nem érek hozzá, ameddig nem kell. Mégis a legmegdöbbentőbb az, ahogy egy-egy lerakodó helyen hogyan reagálnak. Van, ahol örömmel fogadnak, de látszik az embereken a félelem, biztosan ők is arra gondolnak, amire én, vigyáznunk kell magunka és ez érthető.” 

Péter öt éve dolgozik a Trans-Sped Kft.-nél, másfél éve váltósofőr munkakörben, korábban – mint mondja –, „saját autóval” ment, de az idő múlásával rájött, hogy a jelenlegi pozíció a neki való. „Én akkor dolgozom, amikor az egyik kollégám nem tudja végigvinni a fuvart, mert szabadságra ment vagy megbetegedett, így esetemben sokkal változatosabb beosztásról beszélhetünk. Viszont az elmúlt időszak feladata a leckét! Március óta amennyiben szükséges, az utat azzal kezdem, hogy fertőtlenítem az utas- és a hálóteret a kamionokban. Bár tudom, hogy a munkatársaim is betartják a szabályokat, én így vagyok nyugodt, el sem tudom képzelni, mi lenne, ha az óvatlanság miatt megfertőzném a családomat!”  Ahogy ezt kijelenti, rövid szünetet tart, majd utána megjegyzi, szerencsés embernek tartja magát, mivel szereti a munkáját és úgy érzi, sofőrként pontosan azt kapja, amire számított: szabadságot. 

Kollégánk korábban a kereskedelemben dolgozott, évtizedekig volt ebben a szférában, rengeteg emberrel találkozott, ezért most nagyon élvezi a kamionozással járó „magányos farkas” létet. 

„Tudom, hogy mit kell tennem, hogy miként kell jól elvégezni a feladatokat az áruszállításkor és azt is, mi kell ahhoz, hogy jó munkaerő legyek. Jelenleg nem tudom elképzelni, hogy ne sofőrként dolgozzak, hiszen amikor elindulok egy útra, látom magam előtt a célt, amit teljesíteni kell, és miután ezt megtettem, boldogan indulok vissza Debrecenbe. Emellett fontosnak tartom, hogy a cég stabil egzisztenciát biztosít” – összegzi. 

 

Hasonló tartalmak: