Blog

Blog
Legyél a Trans-Sped gépkocsivezetője!

Legyél a Trans-Sped gépkocsivezetője!

Fuvarozó logisztikai szolgáltatóként fontos számunkra, hogy a korszerű flottánkat felkészült szakemberek vezessék. Európa egész területére indítunk tehergépjárműveket, és mindig várjuk új kollégák jelentkezését, hogy a folyamatosan növekvő fuvarigényeket profin kiszolgálhassuk.

Tovább
Most minden út egy kicsit másképp indul

Most minden út egy kicsit másképp indul

Kamionsofőr kollégáink eddig is mindent megtettek, hogy az áru időben megérkezzen a telephelyről a partnervállalathoz, és ezután is erre koncentrálnak. Ugyanakkor most még nagyobb odafigyelést igényel a mindennapi munkavégzés, akár egy határátkelésről, akár egy lerakodásról van szó. Többek között az ezzel kapcsolatos tapasztalatairól beszélgettünk Juhász Péter váltósofőr kollégánkkal.

Tovább
Összefogás a világ kamionosai között

Összefogás a világ kamionosai között

Becslések szerint a világ kilábalóban van a járványhelyzetből, ám biztosat senki sem tud mondani arról, mikor tér vissza az életünk a régi kerékvágásba. A Trans-Sped Kft. továbbra is azon dolgozik, hogy biztosítsa az ellátási láncok folyamatosságát. Az intézkedéseket betartva folytatjuk a munkát, és próbáljuk észrevenni a szép dolgokat - azokat, amikről kamionsofőr kollégánk, Rácz Dániel mesél.

Tovább
Szállítmányozás és fuvarozás - Mezőgazdasági kiszolgálással erősít a Trans-Sped

Szállítmányozás és fuvarozás - Mezőgazdasági kiszolgálással erősít a Trans-Sped

A Trans-Sped a legnagyobb hazai magántulajdonú logisztikai vállalat. 30 éve vagyunk a piacon és jelentős, mezőgazdasági és élelmiszer-ipari tapasztalat halmozódott fel a raktározás, vámügyintézés és a fuvarozás területén is. A hazai logisztikai piac legjobbjai között szerepel a vállalatunk. A 230 saját szerelvényünk mellett több száz szerződött alvállalkozóval és 200.000 négyzetméternyi raktárral rendelkezünk.

Tovább
A karbantartásban is élen a Trans-Sped

A karbantartásban is élen a Trans-Sped

Logisztikai technológia üzletágunk a Trans-Sped Csoport logisztikai berendezések karbantartásával foglalkozó szolgáltatása, amelyet az Észak-Magyarországon jelentkező piaci igény hívott életre 2007-ben, akkor még DTT Kft. néven.

Tovább
A Trans-Sped-hősök most sem állnak meg

A Trans-Sped-hősök most sem állnak meg

A Trans-Sped Csoportnál folyamatos a munka a szállításban is. Rendszeresen útnak indul Tatáról Csehországba kamionjával Horváth Ákos is.

Tovább
Vámügyintézés a jogszabályoknak megfelelően, körültekintően, gyorsan

Vámügyintézés a jogszabályoknak megfelelően, körültekintően, gyorsan

A teljes körű export és import vámügynökségi szolgáltatást a Trans-Sped Csoport Magyarországon több telephelyen is végzi. Széles körű engedélyei segítségével biztosítja a megbízók árujának zökkenőmentes és gyors határátléptetését. Évente több mint 12900 vámkezelést végez.

Tovább
A szállítmányozás napjai webinársorozat előadásai megtekinthetők!

A szállítmányozás napjai webinársorozat előadásai megtekinthetők!

A szállítmányozás egy gyorsan változó, folyamatosan fejlődő iparág, így naprakész tudást a legkönnyebben maguktól a cégek képviselőitől szerezhetsz. Webinársorozatunkban a légi-tengeri és a kínai import legújabb megoldására, a vasúti konténeres szállítmányozásra fókuszáltunk, és megosztottuk veletek a legérdekesebb történeteket, a szakma legnagyobb kihívásait, valamint a HR területéről is hoztunk egy érdekes előadást. 

Tovább
A szállítmányozás napjai: 3 webinár speciális tudással

A szállítmányozás napjai: 3 webinár speciális tudással

A logisztika területén szeretnél elhelyezkedni? Legyél akár tanuló, pályakezdő vagy álláskereső, érdekes előadásokkal várunk A szállítmányozás napjain!

Tovább
  Vigyázzunk magunkra!

Vigyázzunk magunkra!

A vírus terjedésének lassításában mindenkinek személyes felelőssége van, ebből mindenkinek szerepet kell vállalnia. A megfelelő védőfelszerelések biztosítása mellett arra is törekszünk, hogy naprakész és hiteles információval lássuk el a kollégáinkat, és segítsünk új higiéniás szokásokat beépíteni a mindennapjainkba.

Tovább